Szabados Boys

Segítünk

Segítünk, mert megtehetjük. Segítünk, mert kötelességünk. Segítünk, mert jót tesz a szívünknek. Segítünk, hogy a gyermekeink egészségesebbek és boldogabbak legyenek. Segítünk, mert aki szociálisan vagy egészségügyi szempontból rászorul, annak korlátozottak a lehetőségei. Segítünk, mert a nálunk kevésbé szerencséseknek gyakran csak annyi kell, hogy együtt megtegyük velük az első lépést. Segítünk célba érni!

Brand

Az alapító, Szabados Richárd hosszú évek óta dédelgetett álma vált valóra az alapítvány létrejöttével. A két kisfia nevét viseli a szervezet, ami arra hivatott, hogy a sportot, a minőségi szabadidőt, a tudatos életmódot, egy egészségesebb életet hozzon be azok mindennapjaiba, akik ezt önerőből nem engedhetik meg. Mivel később nemzetközi szinten is szeretnének jót tenni, így angol nevet választottak. Mi a Szabados Boys jövője? Ki tudja, de jót akar, és sok boldog pillanatot szerezni rengeteg gyermeknek!

Érzékenyítés

Szabados Richárd több év jótékonykodás után két kisfiának is szeretné átadni saját szemléletét. Ez úgy valósulhat meg a legjobban, ha azt látják, édesapjuk közvetlenül és személyesen is közreműködik a segítségnyújtásban és ők is részt vehetnek benne. 

A misszióhoz tartozik minél több ember szemét felnyitni, hogy rájöjjenek, milyen szerencsés helyzetben vannak, és milyen jó érzés segíteni másoknak.

Vízió

Víziónk egy olyan világ, amelyben kevesebb rászoruló gyermeket látunk, ahol mindenki egészséges, tanulhat, sportolhat és megvalósíthatja céljait. Azaz boldog. Ez a vízió azonban ma még csak illúzió. Hogy mindebből valóság legyen, erőnkhöz és tudásunkhoz mérten mi is szeretnénk hozzájárulni azzal, hogy megpróbáljuk minél több gyermek életét teljesebbé tenni, és hozzásegíteni az egészséges életmódhoz, a sportokhoz vagy a sérülésekből való felépülésekhez. Ehhez keresünk partnereket. 

Küldetés

Jót tenni azokkal, akik a leginkább megérdemlik, és akik a leginkább kiszolgáltatottak.
Ők pedig a gyermekek.

Célcsoport

Célcsoportunkba a szociálisan és egészségügyi szempontból rászoruló gyermekek és a velük foglalkozó intézmények tartoznak, akiknek rengeteg pluszt adhatnak a pozitív élmények. Őket szeretnénk támogatni és segíteni anyagilag és programokkal is. Az összekötő elv pedig a sport és egészség lesz. 

X